Az idei, 2016-os évre visszatekintve, sokat jártam Dunaújvárosban.
Sokan, talán nem is tévesen kockavárosnak gondolják. Nyáron a nagyívű rockfesztivál és a hangulatos csárdák miatt érdemes letérni az M6-os autópályáról egy kellemes órára.
Utunk haladtában rácsodálkozhatunk olyan monumentális épületekre és nagyívű látványra, melyet már nem láthatunk például Budapesten sem. A kommunizmus gyermekeként e város múltidéző látványa az épületek megejtő, eltúlzott ipari dizájnja akár vonzó lehetne egy posztapokaliptikus film számára is.
Persze az itt élők csinosítják és fejlesztik a város, de Dunaújváros még sokáig megmarad annak ami volt, ipari műemléknek.
Az ikonisztikus víztorony, lakótelep, ahol minden funkcionális.
A galamb éppen csak elrebben a betonrengetegben.
A betonút a menyországba.
A telepről odasejlik egy másik. Az ipartelep a Duna partján.
Mintha egy Sci.fi film díszlete maradt volna a városban, olyan a víztorony lábazata.
Park, ipartelep, Duna. ( 8 óra pihenés, 8 óra munka, 8 óra szórakozás) Na nem ebben a sorrendben, de itt minden funkcionális.
A lámpán a ballagó diákok cipői. A közeli középiskola néhány diákja, ballagás után így jelezte, itt is járt.
A 60-as évek építészetének, monumentális voltát már szobrok nem, de ipari műtárgyak még őrzik.
Gyönyörű gömbfa, a lakótelep közepén. Talán a legszebb kontraszt az egész városban.
A remény játszótere. Az elefántok vidáman emelik ormányukat a lakótelep egyik központi játszóterén. Idevaló a hangulata.
Az odavezető úton, stílusosan a Százhalombattán épült erőmű nyitja meg utunkat.
…és még közelebb a Duna partjához.
Talán a rózsaszín kisautó is valóság lesz.
Kocka minden.
Százhalombatta szürrealisztikus részletei.